A tájékoztatáshoz való jog megtagadása – Marbella

Kerettényállás: utalás a tőketársasági törvény 196. és 197. cikkére

A spanyol Büntető Törvénykönyv (Código Penal, CP) 293. cikke azokat a ténylegesen vagy jogilag ügyvezetőként eljáró személyeket (administradores de hecho o de derecho) bünteti, akik törvényes ok nélkül megtagadják vagy megakadályozzák, hogy a tag gyakorolja a törvény által elismert tájékoztatáshoz, ügyvezetésben való részvételhez, a társasági tevékenység ellenőrzéséhez vagy a jegyzési elsőbbségi jogát. E jogok egyikét sem határozza meg maga a büntető rendelkezés: pontos tartalmuk – milyen információ kérhető, milyen határidőn belül, milyen úton és milyen korlátok között – a tőketársasági törvény (Ley de Sociedades de Capital, LSC) 196. és 197. cikkében található, amelyek a tagnak a közgyűlés (Junta General) előtti és alatti tájékoztatáshoz való jogát szabályozzák. Ez az utaló technika megköveteli, hogy e bűncselekmény miatt indult minden eljárásban az alkalmazandó társasági jogi szabályozást ugyanolyan alapossággal elemezzük, mint magát a büntetőjogi tényállást, mivel az előbbi az utóbbi szükségszerű előfeltétele.

A „törvényes ok nélkül” elem: a határ a puszta társasági jogi jogsértéssel szemben

A bírói gyakorlat a „törvényes ok nélkül” normatív tényállási elemre megszorító doktrínát épített, amely a társasági jogi szabályok egyszerű megsértéséhez képest többletsúlyt követel meg:

„…a tényállás azokra az esetekre korlátozódik, amikor az ügyvezetők semmilyen okra nem hivatkozva tagadják meg vagy akadályozzák meg a jog gyakorlását, amikor a törvényben nem létező okra hivatkoznak, vagy amikor a törvényes okra való hivatkozás nyilvánvalóan visszaélésszerű.”

Maga a Legfelsőbb Bíróság korábbi határozataiban pontosította, hogy nem minden megtagadás vagy az információhoz való hozzáférés megnehezítése minősül bűncselekménynek, hanem kizárólag az, amely nyíltan akadályozó és tartós magatartásról tanúskodik; azok az esetek, amikor csupán a tájékoztatás elégtelenségéről vagy arról van szó, hogy a felek eltérően ítélik meg a jog teljesítésének módját, a társasági jogi útra tartoznak. Ez a megkülönböztetés – a társasági határozat megtámadásával orvosolható polgári jogi kötelezettségszegés és a büntetőjogilag releváns akadályozás között – védelmünk első és leghatékonyabb frontja, amikor ügyvezetőket képviselünk ilyen vádakkal szemben.

Az információ lényegességi tesztje

A legújabb társasági jogi bírói gyakorlat finomította azt a szempontot, amely alapján megítélhető, hogy a megtagadott információ jogilag releváns volt-e; ezt a doktrínát a büntetőjog területére is átültetjük, mivel ugyanazon normatív előfeltételen alapul: nem követelmény, hogy az információ szigorú értelemben nélkülözhetetlen legyen, elegendő, ha észszerűen hasznos vagy releváns volt ahhoz, hogy a tag a napirend konkrét pontjáról kellő ismeret birtokában alakíthassa ki szavazati akaratát. E lényegességi teszt alkalmazása – amely esetről esetre elemzi a kért és a megtagadott információ terjedelmét, jellegét és tényleges jelentőségét – lehetővé teszi, hogy a jog büntetőjogilag releváns, érdemi megfosztását elhatároljuk a tag helyzetére valódi kihatással nem bíró részleges vagy járulékos megtagadástól.

A tag saját jogának korlátai: a joggal való visszaélés

A tájékoztatáshoz való jog nem korlátlan. Maga az LSC 197. cikkének 6. bekezdése is szabályozza a jogát visszaélésszerűen gyakorló tag felelősségét, és a társasági jogi bírói gyakorlat elismerte, hogy az aránytalan, késedelmes, ismétlődő vagy a társaság rendes működésének akadályozására irányuló információkérés – amelyet a kisebbségi tagok olykor stratégiai eszközként, nyomásgyakorlás céljából alkalmaznak, hogy kedvező feltételekkel kiléphessenek a társaságból – éppen az a „törvényes ok” lehet, amely kizárja az azt megtagadó ügyvezető büntetőjogi felelősségét. Ez a gyakran kihasználatlan védekezési lehetőség megköveteli a kérelem aránytalan vagy késedelmes jellegének, valamint annak bizonyítását, hogy a kérelmező tagnak nem fűződik valódi jogos érdeke a tájékoztatáshoz; ez védelmünk egyik sarokköve, amikor az ügyvezető éppen azért járt el, hogy megóvja a társaság érdekét a tájékoztatáshoz való jog torz gyakorlásával szemben.