Védelem szexuális erőszak és visszaélés miatt indult ügyekben Marbellában

A sértett vallomása mint terhelő bizonyíték: a hármas teszt

Mivel ezeket a bűncselekményeket rendszerint rejtve, tanúk nélkül és gyakran meggyőző igazságügyi orvosszakértői bizonyíték nélkül követik el, a bírói gyakorlat elfogadja, hogy a sértett vallomása önmagában is elegendő terhelő bizonyíték lehet az ártatlanság vélelmének megdöntéséhez, feltéve, hogy megfelel egy kiforrott hármas tesztnek. Az első a szubjektív hiteltelenség hiánya, vagyis olyan alantas indítékok – neheztelés, bosszú vagy érdek – hiánya, amelyek miatt a vallomás alkalmatlan lenne a bizonyosság megalapozására; a második a valószerűség, azaz az előadás objektív, közvetett adatokkal való alátámasztása; a harmadik pedig a vád következetes fenntartása, amely nem szó szerinti ismétlést jelent, hanem az eljárás során tett különböző vallomások lényegi állandóságát. Ha a vallomás e szempontok egyikének nem felel meg teljesen, az nem teszi automatikusan érvénytelenné, ám ha a vallomás az egyetlen terhelő bizonyíték, és összességében hiányosan felel meg a teszten, önmagában nem alkalmas a bűnösség megállapításának alátámasztására.

Szavahihetőség kontra megbízhatóság: friss, nagy jelentőségű árnyalás

A Tribunal Supremo (a spanyol Legfelsőbb Bíróság) a közelmúltban a gyakorlatban nagy horderejű különbséget tett a sértett személyes szavahihetősége és az általa közölt információ megbízhatósága között:

„…a sértett személyesen lehet szavahihető… és mégis olyan információt szolgáltathat, amely a belső koherencia hiánya, az alátámasztottság hiánya vagy az objektív adatokkal való összeegyeztethetetlenség miatt nem éri el a megbízhatósági küszöböt.”

Ez a különbségtétel arra kötelezi a bíróságot, hogy a két szempontot külön-külön értékelje, és egyik leghatékonyabb védekezési irányunkat jelenti: az alantas indítékok hiánya önmagában nem elegendő a bűnösség megállapításához, ha a konkrét előadás nem állja ki a rendelkezésre álló objektív bizonyítékokkal való összevetést. Ezt kiegészítve egy másik friss határozat elismerte, hogy az ilyen bűncselekmények sértettjeinek vallomásaiban „fokozatos kibontakozás” figyelhető meg, olyan egyes módosításokkal, amelyek nem érintik az előadás lényegi magját; e joggyakorlat alapján pontosan el kell határolni a lényeget – mi történt, mikor és hogyan – érintő ellentmondásokat a pusztán mellékes részletekre korlátozódóktól.

Az átmeneti szabályozás: a 2022-es reformtól a 2023-as korrekcióig

A 10/2022. sz. sarkalatos törvény (Ley Orgánica 10/2022) a korábbi szexuális visszaélés (abuso sexual) és szexuális erőszak (agresión sexual) bűncselekményeit egyetlen, a beleegyezés köré épülő tényállásba vonta össze, új büntetési tétellel, amelynek alsó határa bizonyos esetekben alacsonyabb lett a korábbi szabályozásénál. A spanyol Alkotmány 9. cikk (3) bekezdésében és a CP 2. cikk (2) bekezdésében rögzített, a kedvezőbb büntető törvény visszaható hatályára vonatkozó alkotmányos elv alkalmazásával számos jogerős ítéletet enyhébb irányban vizsgáltak felül. A 4/2023. sz. sarkalatos törvény (Ley Orgánica 4/2023) ezt követően korrigálta a büntetési tételt, és újra bevezette a büntetéskiszabás szempontjából releváns különbséget az erőszakkal vagy fenyegetéssel, illetve az azok nélkül elkövetett szexuális erőszak között; ugyanakkor – amint azt saját indokolása (Exposición de Motivos) is rögzíti – ez a korrekció csak a hatálybalépését, azaz 2023. április 29-ét követően elkövetett cselekményekre alkalmazandó, míg a korábbi cselekményekre továbbra is a 10/2022. sz. sarkalatos törvény keretei irányadók, amennyiben azok kedvezőbbek. Annak pontos meghatározása, hogy a cselekmény időpontja alapján a Büntető Törvénykönyv melyik szövegváltozata alkalmazandó az adott ügyben – és adott esetben a büntetés felülvizsgálata iránti kérelem előterjesztése a LO 4/2023 második átmeneti rendelkezésében (Disposición Transitoria Segunda) rögzített külön szabályok szerint –, megkerülhetetlen szakmai elemzést jelent minden olyan ilyen jellegű eljárásban, amely ebben az időszakban indult vagy zárult ítélettel.

Az alapeset és a közösüléssel minősített eset elhatárolása

Az alkalmazandó átmeneti szabályozástól függetlenül a hatályos Büntető Törvénykönyv jelentős büntetési különbséget tart fenn a CP 178. cikke szerinti alapesetű szexuális erőszak és a CP 179. cikke szerinti minősített eset között; ez utóbbi azokra az esetekre vonatkozik, amikor az erőszak hüvelyi, anális vagy orális közösülésben, illetve testrésznek vagy tárgynak az első két úton történő behatolásában áll, és lényegesen súlyosabb büntetéssel jár. A két alakzat közötti helyes minősítés, valamint a CP 180. cikkében foglalt további súlyosító körülmények – többek között két vagy több személy együttes elkövetése, fegyver vagy más veszélyes eszköz használata, a sértett különös kiszolgáltatottsága – esetleges fennállásának vizsgálata a megállapított tényállás alapos elemzését igényli, amelyet minden eljárásban a legnagyobb szakmai részletességgel végzünk el.