Védelem tévedésből kapott dolog eltulajdonítása miatt Marbellában

A bűncselekmény felépítése: egy régi törvényi hézag kitöltése

A CP 254. cikkének (1) bekezdése három-hat hónapnyi napitételes pénzbüntetéssel rendeli büntetni azt, aki az átadó tévedése folytán jogalap nélkül pénzt vagy más ingó dolgot kapott, és tagadja, hogy azt megkapta, vagy a tévedés megállapítását követően nem adja vissza, feltéve, hogy az érték meghaladja a 400 eurót. E magatartás kifejezett büntetendővé nyilvánítása előtt a joggyakorlat valódi joghézaggal szembesült: aki tévedésből kapott pénzt, nem követett el lopást, mert a dolog a rendelkezésére állt, és nem elvétellel jutott hozzá; nem követett el szoros értelemben vett sikkasztást, mert hiányzott a CP 253. cikke által megkövetelt előzetes bizalmi jogcím – letét, megbízás, kezelés –; és aligha követett el csalást, mivel hiányzott a kedvezményezett előzetes megtévesztő magatartása. A CP 254. cikke ezt a hézagot önálló tényállással szünteti meg, amelyet a joggyakorlat kifejezetten a spanyol Polgári Törvénykönyv (Código Civil) 1895. és következő cikkeiben szabályozott, tartozatlan fizetésen alapuló kvázi-szerződéshez (cuasicontrato de cobro de lo indebido) kapcsol, pontosan meghatározva azt a pontot, ahol ez a polgári jogi jogsértés büntetőjogilag relevánssá válik.

A tényállási elemek: eltulajdonítás, nem puszta használat

A joggyakorlat több, egymástól elkülönülő elem együttes fennállását követeli meg. Először is valódi eltulajdonító cselekményt – a kedvezményezett vagyonába történő végleges beolvasztást –; a kapott dolog puszta átmeneti használata nem elegendő, mert azt más jogszerű jogcím is fedezheti. Másodszor azt, hogy a tárgy pénz, értékpapír, érték vagy bármely más idegen ingó dolog legyen. Harmadszor azt, hogy az átvétel az átadó valódi tévedése folytán, a kedvezményezett megtévesztő közreműködése nélkül történjen. Végül pedig a tényállás valódi magját: hogy a kedvezményezett a tévedés észlelése vagy megállapítása után ne adja vissza a kapott dolgot, vagy egyenesen tagadja, hogy megkapta. Éppen ez az utóbbi elem – a tévedés ismerete és a kapott dolog visszaszolgáltatásának tudatos elmulasztása – választja el a büntetőjogilag irreleváns vagyoni balesetet a tulajdonképpeni bűncselekménytől.

A tipikus eset: a téves banki átutalás

A Tribunal Supremo (a spanyol Legfelsőbb Bíróság) ezt a tényállást egy olyan esetre alkalmazta, amely a modern banki gyakorlatban rendkívül gyakorivá vált:

„…bizonyított, hogy a jóváírás rendellenes volt, hogy azt jogalap nélkül kapták, tévedésből teljesítették, és hogy a tévedésből kapott összeget nem adták vissza jogos tulajdonosának.”

Az elbírált ügyben a vádlott bankszámlájára egy biztosítótól több mint 25 000 eurós átutalás érkezett, amely valójában egy kívülálló harmadik személynek szólt egy nyugdíjterv visszavásárlása címén, és a vádlott szinte a teljes összeget saját javára felhasználta. A Tribunal Supremo a CP 254. cikke – és nem a 253. cikke – alapján hozott elítélést hagyta helyben, éppen azért, mert a felek között semmilyen előzetes bizalmi viszony nem állt fenn: a visszaszolgáltatási kötelezettség egyetlen forrása maga az átadó tévedése volt. Ha tehát valaki ma váratlan átutalást kap a bankszámlájára, és anélkül rendelkezik vele, hogy a tévedést ellenőrizné és jelezné, az valós, nem pedig pusztán elméleti büntetőjogi kockázatot jelent.

A büntetőjogi felelősség a kedvezményezettet terheli, nem a bankot

Érdemes világosan elkülöníteni a felelősség két, időnként összemosott szintjét. A polgári joggyakorlat kimondta, hogy nem felel az a bank, amely az átutalást a megbízó által megadott számlaszám szerint teljesíti, akkor sem, ha ez a számlaszám nem egyezik a ténylegesen szándékolt kedvezményezettel, mivel gondossági kötelezettsége a művelet egyedi azonosítójának ellenőrzésére korlátozódik. A kedvezményezett megjelölésében elkövetett tévedés kockázatát tehát polgári jogi szinten maga a megbízó viseli, ami nem zárja ki, hogy ugyanez a tévedés büntetőjogi szinten megalapozza annak a kedvezményezettnek a felelősségét, aki a tévedésről tudomást szerezve úgy dönt, hogy nem adja vissza a kapott összeget. Két önálló felelősségről van szó: a bank polgári jogi felelősségéről, amely általában kizárt, ha a megadott adatoknak megfelelően járt el, és a kedvezményezett büntetőjogi felelősségéről, amely éppen a téves jóváírást követő magatartásából ered.