A passzív kiadatási eljárás Marbellában

Ideiglenes őrizetbe vétel: az első 24 óra és a 40 napos határidő

A gyakorlatban az eljárás gyakran egy Interpol vörös körözéssel (red notice) indul, amely lehetővé teszi a keresett személy felkutatását és őrizetbe vételét – közúti ellenőrzés során, repülőtéren vagy bármely szokásos rendőri intézkedés alkalmával – még azelőtt, hogy a megkereső állam benyújtaná a hivatalos kiadatási kérelmet. A 4/1985. sz. törvény 8. cikke az ilyen sürgős őrizetbe vételhez megköveteli, hogy a megkeresés igazolja jogerős elmarasztaló ítélet vagy jogerős elfogatóparancs meglétét. Az őrizetbe vett személyt legfeljebb huszonnégy órán belül az ügyeletes központi nyomozási bíróság elé kell állítani. Az ezt követő hetvenkét órán belül kerül sor a LECrim 505. cikke szerinti, a személyi szabadságról döntő meghallgatásra, amelyen védelmünk bemutatja a keresett személy spanyolországi családi, munkahelyi és társadalmi kötődéseit (arraigo), hogy a letartóztatás helyett szabadlábra helyezését (libertad provisional) kérje, illetve adott esetben azt, hogy a letartóztatást enyhébb intézkedésekkel váltsák fel: útlevél bevonásával, rendszeres jelentkezési kötelezettséggel vagy óvadékkal. A megkereső államnak ettől kezdve negyvennapos, meg nem hosszabbítható határidő áll rendelkezésére a hivatalos kiadatási kérelem benyújtására; ha e határidő a kérelem benyújtása nélkül eltelik, az előzetes letartóztatás (prisión provisional) automatikusan megszűnik.

Az előzetes kormányzati szakasz: az Igazságügyi Minisztérium szűrője

A hivatalos kérelem beérkezését követően – amely rendszerint diplomáciai úton, a Külügyminisztériumon keresztül érkezik – megnyílik a 4/1985. sz. törvény 9. és 10. cikkében szabályozott első, befogadási szakasz: az Igazságügyi Minisztériumnak nyolc nap áll rendelkezésére, hogy indokolt javaslatot terjesszen a kormány elé arról, hogy az ügy bírósági úton folytatódjon-e, a kormánynak pedig tizenöt napja van a döntésre; ha ennek leteltéig kifejezett döntés nem születik, a határozat meghozatala magára az Igazságügyi Minisztériumra hárul. Ez kizárólag formai szűrő – a megküldött iratok és a kérelem külső feltételeinek ellenőrzése –, amelynek során a kiadatási kérelem érdemét nem vizsgálják, ugyanakkor minden ügyben ellenőrizzük, hogy az eljárás a törvényes határidőkön belül szabályosan zajlott-e, mivel ha az ideiglenes őrizet nyolcvannapos maximális időtartama döntés nélkül eltelik, a keresett személyt szabadon kell bocsátani.

A bírósági szakasz az Audiencia Nacional előtt: a LEP 12. cikke szerinti meghallgatás

Ha a bírósági úton történő folytatást engedélyezték, az illetékes központi nyomozási bíróság a 4/1985. sz. törvény (Ley de Extradición Pasiva, LEP) 12. cikke szerinti meghallgatásra idézi a keresett személyt, ügyvédjét, az ügyészséget, valamint adott esetben a megkereső állam képviselőjét. E meghallgatáson a keresett személynek indokai megjelölésével nyilatkoznia kell arról, hogy hozzájárul-e a kiadatásához, vagy ellenzi azt. Ezt a döntést védelmünk csak az alkalmazandó szerződés, a megkereső állam által megküldött iratok és az esetlegesen fennálló megtagadási okok kimerítő elemzése után javasolja, mivel a hozzájárulás gyökeresen egyszerűsíti és felgyorsítja az eljárást, míg az ellenzés legfeljebb harmincnapos bizonyítási szakaszt nyit meg, amelyet a büntető tanács illetékes tanácsa (Sección) előtti tárgyalás követ. Ennek lezárultát követően a bíróságnak meg nem hosszabbítható háromnapos határidőn belül indokolt végzéssel kell döntenie:

„...a bíróság a tárgyalást követő három napos, meg nem hosszabbítható határidőn belül indokolt végzéssel dönt a kiadatás megengedhetőségéről.”

A súplica-jogorvoslat (recurso de súplica) a büntető tanács teljes ülése előtt

A kiadatás megengedhetőségéről döntő végzés ellen kizárólag súplica-jogorvoslatnak van helye, amelyről az Audiencia Nacional büntető tanácsának teljes ülése (Pleno) határoz, és előadó bíróként nem járhat el egyik olyan bíró sem, aki a megtámadott határozatot hozta – ez a pártatlanság olyan biztosítéka, amelyet maga a törvény kifejezetten rögzít. Ez az ügy érdemének utolsó bírósági kontrollja, ezért ebben az eljárási szakaszban összpontosítjuk a legintenzívebben az ellenzési okok szakmai újrafogalmazását: kettős büntethetőség, elévülés, az alapvető jogok megsértésének veszélye a megkereső államban, vagy az alkalmazandó szerződésben, illetve magában a 4/1985. sz. törvényben előírt bármely más kötelező vagy mérlegelési megtagadási ok.

A végső döntés: a Minisztertanács (Consejo de Ministros)

Más bírósági eljárásoktól eltérően a kiadatást megengedhetőnek nyilvánító végzés nem zárja le az ügyet: a 4/1985. sz. törvény a kiadatást szuverenitási aktusnak tekinti, amelyről a végső döntést a végrehajtó hatalom hozza meg. A kormány tehát szuverenitási, biztonsági, közrendi vagy viszonossági okokból megtagadhatja az átadást akkor is, ha az Audiencia Nacional a kiadatást megengedhetőnek nyilvánította; azt azonban nem rendelheti el, ha a bíróság megtagadta, mivel ilyenkor a megtagadás végleges és kötelező erejű. Az eljárás e kettős jellege – a jogszerűség bírósági kontrollját követő végső politikai döntés – a spanyol passzív kiadatás egyik legfontosabb sajátossága, és maga az Audiencia Nacional is hangsúlyozta garanciális szerepét:

„...a személy jogai és szabadságai védelmének és biztosításának mechanizmusává emelkedik...”

A párhuzamos út: az európai elfogatóparancs

Az Európai Unión belül a klasszikus kiadatási eljárás helyébe az európai elfogatóparancs lép, amelyet a 2002/584/IB kerethatározat és a 2014. november 20-i 23/2014. sz. törvény (Ley 23/2014, de 20 de noviembre) szabályoz, és amely az igazságügyi hatóságok közötti kölcsönös elismerés elvére épül: az eljárási határidő jelentősen rövidebb, a döntés kizárólag az igazságügyi hatóság hatáskörébe tartozik – a klasszikus kiadatási rendszerre jellemző végső kormányzati döntés nélkül –, a megtagadási okok köre pedig, bár szűkebb, érintetlenül hagyja a keresett személy alapvető garanciáit. Az, hogy már az első pillanatban megállapítsuk, a két rendszer közül melyik alkalmazandó – a nemzetközi szerződésen alapuló kiadatás vagy az európai elfogatóparancs –, alapjaiban meghatározza a követendő eljárási stratégiát.