Védelem letétbe adott pénz sikkasztása miatt Marbellában

A rendhagyó letét paradoxona: miért lehet a pénz mégis a sikkasztás tárgya

Polgári jogi szempontból, ha valaki pénzt – és nem egy konkrét, egyedileg meghatározható vagyontárgyat – ad letétbe, a letéteményes megszerzi a pénz tulajdonjogát, és csupán azonos fajtájú és minőségű, ugyanannyi pénz visszaszolgáltatására köteles: ez az úgynevezett rendhagyó letét (depósito irregular). Ez a polgári jogi konstrukció nyilvánvaló dogmatikai feszültséget teremt a sikkasztás bűncselekményével, amely „idegen” dolog feletti rendelkezést követel meg: ha a letétbe helyezett pénz a letéteményes tulajdonába kerül, hogyan sikkaszthatja el azt, ami már az övé? A jogalkotó ezt a kérdést kifejezetten rendezte az 1/2015. sz. sarkalatos törvénnyel (Ley Orgánica 1/2015) végrehajtott reformban, amikor a pénzt a CP 253. cikkének kifejezett elkövetési tárgyaként megtartotta, a joggyakorlat pedig a látszólagos ellentmondást úgy oldotta fel, hogy a rendeltetéstől eltérő felhasználást (distracción) önálló, a szoros értelemben vett eltulajdonítástól elkülönülő elkövetési magatartásként értelmezte.

A rendeltetéstől eltérő felhasználás: a megállapodottól eltérő, „tartós jelleggel” adott rendeltetés

Ha a tárgy pénz vagy más helyettesíthető dolog, a joggyakorlat pontosította, hogy a bűncselekményhez nem szükséges, hogy a letéteményes a pénzt szoros értelemben saját vagyonába olvassza, hanem elegendő, ha a megállapodottól eltérő, végleges rendeltetést ad neki:

„…nem valósul meg az ideiglenes használatra irányuló eltérítéssel vagy a ráruházott jogkörök hibás gyakorlásával; ehhez az szükséges, hogy a pénz a kötelezőtől eltérő, tartós jellegű rendeltetést kapjon.”

Ez a tétel lehetővé teszi a rendhagyó letét polgári jogi paradoxonának feloldását: bár a letéteményes polgári jogilag a pénz tulajdonosa, az a jogcím, amelyen a pénzt átvette – letét, megbízás, kezelés –, meghatározza azt a célt, amelyre a pénzt átadták, és a büntetőjog éppen e megállapodott cél végleges meghiúsítását bünteti, nem pedig magát a pénz feletti polgári jogi tulajdont.

Perképviselők és ügyvédek: a munkadíjra vonatkozó visszatartási jog hiánya

A gyakorlatban az egyik leggyakoribb eset, amikor a perképviselő vagy az ügyvéd egy bíróságtól – árverés, perköltség-megállapítás vagy végrehajtás után – az ügyfelének járó összegeket kap, és egyoldalúan levonja belőlük a még ki nem fizetett munkadíját. A joggyakorlat e tekintetben egyértelmű:

„…a joggyakorlat egyértelműen tagadja, hogy az ügyvédeket – és ebből következően a perképviselőket is – munkadíjuk tekintetében visszatartási jog illetné meg.”

A harmadik személyektől az ügyfél részére átvett összegeket teljes egészükben tovább kell adni, és a szakember egyoldalúan, önhatalmúlag semmilyen beszámítást nem alkalmazhat az ügyféllel szemben fennálló saját követeléseivel, bármennyire jogosak is azok. A ki nem fizetett munkadíj behajtásának helyes útja a megfelelő igényérvényesítés – az ügyvédek és perképviselők díjkövetelésére szolgáló különleges eljárás (jura de cuentas) –, és soha nem a meghatározott célra átvett idegen pénzeszközök közvetlen visszatartása.

A díjelőleg: mikor nem valósul meg sikkasztás

Az előző esettel szemben a joggyakorlat egyértelműen elkülöníti azt az esetet, amikor maga az ügyfél ad díjelőleget (provisión de fondos) ügyvédjének a szakmai szolgáltatásokért kikötött munkadíj terhére. Ha az ügyfél – mert elégedetlen a megbízás eredményével, vagy nem ért egyet a végül kiszámlázott összeggel – sikkasztás miatt feljelentést tesz az előleget már felhasznált ügyvéd ellen, a joggyakorlat következetesen elutasítja a bűncselekmény megállapítását: a munkadíj terhére adott előleg önmagában nem keletkeztet büntetőjogi visszafizetési kötelezettséget, és az a vita, hogy a szolgáltatást megfelelően teljesítették-e, illetve mekkora összeg jár, kizárólag polgári jogi kérdés, amelyet pénzkövetelés iránti perben vagy a megfelelő elszámolás útján kell rendezni. Más a helyzet, ha a pénzt a szakember a munkadíjától független, meghatározott célra kapja – például illeték, bírósági letét vagy bírói letétbe helyezés (consignación) megfizetésére –: ilyenkor a pénz más célra fordítása már valódi sikkasztást valósíthat meg.

Az előzetes elszámolás akadálya

Ha a felek között összetett és hosszabb időn át fennálló gazdasági kapcsolat áll fenn – közös folyószámlák, kölcsönös terhelésekkel és jóváírásokkal járó kezelési viszonyok, mindkét fél által megelőlegezett költségekkel járó szakmai megbízások –, a joggyakorlat pontosította, hogy a sikkasztás bűncselekménye nem rajzolódik ki a megkívánt egyértelműséggel, ha az állítólag elvont összegek meghatározása egy előzetes elszámolási eljárástól függ, amely megállapítja, hogy a gyanúsított valójában milyen mértékben rendelkezhetett e pénzeszközök felett. Ilyen esetekben a büntetőeljárás korai mindaddig, amíg a megfelelő elszámolás le nem zajlik – ez az egyik leghatékonyabb védekezési irányunk, ha a gyanúsítás a felek között még nem teljesen rendezett gazdasági viszonyokból ered.