Védelem emberölési és minősített emberölési ügyekben Marbellában

Az alattomos elkövetés három formája

Az ítélkezési gyakorlat következetesen az alattomos elkövetés három végrehajtási formáját különbözteti meg, amelyek mindegyikének saját bizonyítási követelményei vannak:

„…a) az árulásszerű alattomosság (alevosía proditoria), amely az árulással egyenértékű… b) a hirtelen vagy váratlan alattomosság, amelyet »meglepetésszerűnek« is neveznek… c) a kiszolgáltatottságon alapuló alattomosság, amely a sértett különösen védtelen helyzetének kihasználásában áll.”

Az árulásszerű alattomosság megállapításához bizonyítani kell, hogy az elkövető előre csapdát, leshelyet vagy rajtaütést készített elő. A hirtelen vagy váratlan alattomosság – a gyakorlatban leggyakrabban alkalmazott forma – a támadás előre nem látható, villámszerű és hirtelen jellegére összpontosít, még akkor is, ha az elkövető a sértett szeme előtt volt, feltéve, hogy a sértett nem számított a támadásra, és nem tudott felkészülni ellene. A kiszolgáltatottságon alapuló alattomosság pedig a teljes védtelenség helyzetének – kisgyermekek, alvó, eszméletlen vagy súlyosan cselekvőképtelen személyek – tudatos kihasználását kívánja meg; nem szükséges, hogy az elkövető szándékosan idézze elő ezt a helyzetet, elegendő, ha a cselekmény idején kihasználja. A legújabb ítélkezési gyakorlat emellett elismer egy együttélésen alapuló formát (alevosía convivencial) is, amelyet akkor állapítanak meg, ha a meglepetésszerű támadás olyan személy ellen irányul, aki saját otthona nyugalmában és biztonságában, egy vele bizalmi kapcsolatban álló személy társaságában tartózkodik. Annak pontos meghatározása, hogy melyik formáról van szó – és hogy valóban fennáll-e annak valamennyi objektív és szubjektív eleme –, védelmünk központi kérdése, ha a vád ezt a súlyosító körülményt rója az ügyfél terhére.

A különös kegyetlenség: két, együttesen szükséges és az alattomosságtól független elem

A CP 139.1. cikkének 3. pontja szerinti különös kegyetlenség két elem együttes fennállását követeli meg, amelyeket az ítélkezési gyakorlat szerint egymástól függetlenül kell bizonyítani:

„…egy objektív elem, amely a tényállásszerű eredmény eléréséhez objektíve szükségtelen szenvedés okozásában áll… és egy szubjektív elem, amely szerint az elkövetőnek tudatosan és szándékosan olyan cselekményeket kell végrehajtania, amelyek… a sértett szenvedésének fokozására… irányulnak.”

Az objektív elem megköveteli, hogy a többletfájdalmat okozó cselekmények a halál előidézéséhez képest egyértelműen fölöslegesek legyenek, és a sértett eszméleténél legyen, hogy azokat érzékelje: ha a halál már az első ütésektől vagy sérülésektől bekövetkezett, a későbbi cselekmények – bármilyen számosak is – nem alapozhatják meg a különös kegyetlenséget, mivel semmilyen többletszenvedést nem okoztak. A szubjektív elem a többletszenvedés okozására irányuló valódi, megfontolt akaratot kíván meg, amit az ítélkezési gyakorlat „megfontolt gonoszságként” határozott meg, és amely nem azonos a puszta, már az ölési döntésben kimerülő ölési szándékkal. Ennélfogva a tett végrehajtásának biztosításához szükséges sérülések számának, illetve a valóban fölösleges és a szenvedés elnyújtására irányuló sérüléseknek a helyes elhatárolása lényegében igazságügyi orvosszakértői kérdés, amelyet minden ilyen eljárásban ellenbizonyítással vitatunk.

A felülvizsgálható életfogytig tartó szabadságvesztés szabályai: a felfüggesztés feltételei

A spanyol Büntető Törvénykönyv (Código Penal, CP) 140. cikke a felülvizsgálható életfogytig tartó szabadságvesztést a minősített emberölés legsúlyosabb eseteire tartja fenn: ha a sértett tizenhat évesnél fiatalabb, vagy kora, betegsége vagy fogyatékossága miatt különösen kiszolgáltatott; ha a minősített emberölést nemi élet szabadsága elleni bűncselekményt követően követik el; ha az elkövető bűnszervezet vagy bűnözői csoport tagja; valamint több vagy sorozatban elkövetett minősített emberölés esetén. A CP 92. cikke határozza meg a büntetés végrehajtása felfüggesztésének feltételeit: az elítélt általános szabályként ténylegesen töltsön le huszonöt évet – ez az időtartam a CP 78 bis cikke szerinti legsúlyosabb esetekben harmincöt évre emelkedik –; a harmadik büntetés-végrehajtási fokozatba (tercer grado) sorolják, amihez viszont legalább tizenöt év tényleges letöltése szükséges; továbbá a bíróság az elítélt személyisége, előélete, a bűncselekmény körülményei és a büntetés-végrehajtási fejlődésről készült jelentések alapján egyéniesített és kedvező prognózist tudjon felállítani a társadalmi reintegrációról. A Tribunal Constitucional (a spanyol Alkotmánybíróság) e szabályozást alkotmányosnak nyilvánította, éppen azért, mert előírja ezt az időszakos felülvizsgálati mechanizmust, amely az elítélt számára biztosítja a szabadulás távlatát; ugyanakkor az e szabályok szerint kiszabott büntetés első tényleges felülvizsgálatára Spanyolországban csak 2040 után kerül sor.